Fényvédelem a babáknak
2019. 09. 25.

A Szépségcenter egy olyan oldal, amit gyakorlatias a mindennapokban is helytálló nők hozták létre társaik számára. Céljuk, hogy megteremtsék a külső-belső egyensúlyt azoknak a hölgyeknek a számára, akiknek kevés idejük van magukkal foglalkozni. Különleges tajwani kozmetikumat forgalamznak, amelyek káros anyagoktól mentesek, teljes mértékben bőrbarát és hipoallergén termékek illetve „cruelty free” besorolásúak, ami azt jelenti, hogy nem tesztelték őket állatokon.

A fényvédelem fontosságáról nap mint nap olvashatunk, azonban az UV sugarak okozta káros hatásokról és a megelőzésről sosem lehet eleget beszélni. Kiemelten fontos a gyerekek napvédelme, mivel vékony és még alacsony védekezőképességű bőrük miatt fokozott veszélynek vannak kitéve.

A babák napoztatásával, krémezésével sok kérdés merül fel a szülőben ezért most összeállítottunk egy nyári baba kisokost, amiben a fényvédőkrémek alkalmazásában nyújtunk segítséget.

Krémezés 6 hónapos korig

A legtöbb szakértői vélemény szerint nem ajánlott a babákat 1 éves kor alatt napkrémmel bekenni. Ezt ne tiltásként fogjuk fel, sokkal inkább úgy fordítsuk le, hogyha lehet, akkor ne terheljük a babák vékony bőrét feleslegesen. Amikor elkerülhetetlen a helyzet, akkor kellő körültekintéssel kenjük be a babát ott, ahol feltétlenül szükséges, semmi esetre sem az egész testét. Hogy miért?

  • Egyrészt a csecsemők vékony bőrén keresztül erőteljesebb a bőrre kerülő anyagok felszívódása. Illetve, a babák bőrfelülete relatív nagyobb a felnőttekéhez képest. Tehát ugyanannyi mennyiségű krémmel, amit a kezünkbe nyomunk és szétoszlatunk a baba testén sokkal több hatóanyagot (és egyben kemikáliát is) juttatunk a baba bőrébe, mintha azt saját felnőtt testünkön kennénk szét.
  • Másrészt a babák nem képesek még a testhőmérsékletük izzadás útján történő szabályozására. A krém az izzadást (amit a bőrnek először meg kell tanulnia) jelentősen meg tudja akadályozni.

Fényvédelem 6 hónap és 1 év között

Ebben az életkorban már biztonsággal alkalmazhatók fényvédő készítmények, amik kiválasztásánál az alábbiakat érdemes figyelembe venni:

  • A hagyományos kémiai fényvédő krémek felszívódnak a bőrbe és ott elnyelik a napsugarakat. Előnyük, hogy vízállók és tartósak, viszont legalább 20 percre van szükség, hogy biztosítani tudják a kellő védelmet a bőrben.
  • A fizikai fényvédők olyan ásványi anyagokat tartalmaznak, amik a bőrön megtapadnak és onnan verik vissza a káros napsugarakat. Léteznek olyan bőrnyugtató ásványi naptejek, amelyek kifejezetten érzékeny bőr számára lettek kifejlesztve, gyengédebbek a bőrrel, mégis hatékony védelmet nyújtanak. Nagy előnyük, hogy nincs várakozási idő, bekenés után azonnal védenek.
  • Kerüljük azokat a krémeket, amik illatanyagokat és egyéb allergizáló összetevőket tartalmaznak.
  • Minimum SPF 30-as faktorszámú krémet használjunk, ami rendelkezik UVA és UVB elleni védelemmel is.

A fényvédő termékek kiválasztásában segítséget nyújtanak szakértői cikkek, amik segítségével könnyebben megtalálod babád és saját magad számára is a legmegfelelőbb fényvédő krémet.

1 éves kor után

1 éves kor után már bátran használhatunk fényvédő krémet vagy sprayt. Mivel a gyermek ekkorra már izgő-mozgó lesz, nem biztos, hogy türelmesen végig fogja várni míg bekrémezzük, ezért alkalmazzunk trükköket. Például csepegtessünk vicces jeleket, mosolygós fejet a bőrre a krémmel, addig is lekötjük a figyelmét míg a többi helyen bekenjük.

A szülői pozitív példamutatás és a rutinok kialakítása sokat segíthet, hogy a gyermek elsajátítsa a felelősségteljes napfürdőzés szabályait. A játék itt is alkalmazható, kérjük meg a gyerkőcöt, hogy segítsen Anyát-Apát bekenni közben meséljük el neki miért is fontos ez a rituálé.

 

Ezekre ügyelj nyáron, ha babával készülsz kimenni a szabadba

A felhőtlen nyaralás nem kivitelezhetetlen gyermekekkel, csak néhány alapvető szabályt kell betartanunk:

  • 10-16 óra között semmilyen körülmények között ne tartózkodjatok a napon
  • amikor csak lehet legyetek árnyékban, vagy tegyél napernyőt a gyermek fölé
  • viseljen a baba védőöltözetet: széles karimájú kalap, világos színű, hosszú ujjú ruha
  • soha ne takard le a babakocsit még kendővel sem, mert alatta könnyen felforrósodhat a levegő és hőgutát kap a baba
  • 2 óránként ismételd meg a bekenést, ügyelj a gyakran leégő területekre: fül, talpak, szem környéke

 

A szülők fényvédelme

A babák mellett természetesen a felnőttek fényvédelme is nagyon fontos, hiszen a káros napsugarak járulnak hozzá legnagyobb mértékben a bőr öregedéséhez, barna foltokhoz és a ráncok kialakulásához. Keresd A SzépségCenteren a bőrtípusodnak megfelelő fényvédő krémeket, hogy ne csak a babának, de a mamának is öröm legyen a nyár.

 

Legutóbbi bejegyzések
olvass téma szerint
©2018-2019 www.babazu.hu
powered byForweb - Webáruház készítés