A Baby Merc 2002-től áll a vásárlók rendelkezésére. A modern dizájn, kiváló minőség és magas színvonalú szolgáltatás révén a Baby Merc Lengyelország egyik vezető babakocsi gyártója.
A nagy teherbírású alumínium váz nagyban megkönnyíti a babakocsi irányítása. Az állítható rugóerősség a hátsókereknél annak érdekében lett felszerelve, hogy, amikor egy göröngyösebb útszakaszon megyünk, akkor a babakocsi könnyebben tudja követni a talajt, ezáltal is a baba pihenése továbbra is zavartalan. A két első kerék is kétfajta beállítással rendelkezik. Az egyik a sima feszes, egyenes irányú haladás; a másik pedig a bolygósított, azaz 360°-ban tud forogni. Ez is szintén azt a célt szolgálja, hogy a szülő számára könnyebb legyen a babakocsival való manőverezés. A mózeskosár és a sportülés is mindkét irányban felszerelhető. A baba kisebb korában ajánlottabb inkább a felénk néző felhelyezés, hiszen ebben a korban, még jobban szüksége van az anyukája társaságára. A hátsó tengely közepén lett elhelyezve egy pedál, ami a központi féket aktiválja.
A mózeskosár felső részén egy fogantyú lett elhelyezve, műbőrrel borítva, annak érdekében, hogy, ha a mózeskosarat kivesszük a vázból, akkor a kezünkben is könnyedén tudjuk vinni. A pamut belső kivehető és mosható is. A háttámla több fokozatban állítható, a gyermek kényelmének megfelelően. A kupola fel-le irányban tetszőlegesen állítható. A huzat is szintén mosható. A vázból való kihelyezés után, ha a földre helyeztük, akkor a mózeskosár rendelkezik egy ringató funkcióval, de ez is fixálható.
A sportülés 5 pontos, párnázott biztonsági övekkel lett ellátva, amit a gyermek nem tud önállóan kikapcsolni. A háttámla több fokozatban állítható, egészen a vízszintestől a függőleges ülőhelyzetig. A vízszintes helyzet az alvó gyermek számára a legegészségesebb, viszont az ülő pozíciót csak az önállóan ülni tudó babák számára ajánljuk. Amennyiben autóban szeretnénk szállítani, könnyedén összecsukahtjuk és rendkívűl kis helyet foglal.
A hordozó súlya mindössze 3kg. A baba 0 hónapos kortól használhatja és 10kg-os súlyig veheti igénybe a hordozót. A biztonsági öv 3 pontos és állítható hosszúságú szíjal rendelkezik. Emellett 2 féle magasságban állítható a biztonsági öv. A babakocsi vázára is könnyedén tudjuk rögzíteni az adapterek segítségével. Ha a földre helyezzük, akkor ringatni is tudja magát. A téli hidegek ellen is van megoldás, ugyanis tökéletesen illeszkedő lábzsák is jár hozzá. Ez a hordozó is rendelkezik az ECE R44/04 számú európai biztonsági szabvánnyal.
Jellemzői:
Modern és elegáns, kényelmes és biztonságos.
A szett tartalma:
-alumínium váz felfújható és bolygósítható kerekekkel
-merev mózeskosár lábzsákkal, tetővel
-sportkocsi lábzsákkal, tetővel és szűkítővel
-babahordozó lábzsákkal, adapterrel és szűkítővel
-szúnyogháló
-esővédő fólia
-pelenkázó táska, pelenkázó lappal
-bevásárló kosár
-pohártartó
Váz:
- állítható magasságú tolókar műbőr bevonattal
- nagy teherbírású és tartós alumínium váz
- összecsukódás elleni védelem
- állítható rugóerősség
- elől bolygósítható kerekek, melyek egyenes haladáshoz fixálhatók is
- mindkét irányban rögzíthető mózeskosár, sportkocsi és autós hordozó
- könnyen kezelhető, központi fék a hátsó tengelyen
- többfunkciós tároló kosár
- pohártartó
Mózeskosár:
- Kényelmes műbőr hordozó fogantyú a tető felső részén
- Kivehető, mosható, puha pamut anyaggal bélelt belső
- Állítható háttámlával
- Felhajtható, nagy tetőablak
- Összecsukható tető
- Mosható huzat
- Bölcsőfunkció, fixálási lehetőséggel
- Plusz párna a már nagyobb babáknak
Sportkocsi:
- Lábzsák
- Több pozíciós háttámla állítási lehetőség -teljesen vízszintesig dönthető
- Extra téliesítés
- Ötpontos biztonsági öv, puha betétekkel
- Puha, kivehető matrac
- Szállításhoz kényelmesen összecsukható
Hordozó:
MÉRETEI | váz összezárva | váz kinyitva | váz+mózes | mózes | váz+sportrész | sportrész | hordozó |
Hossz (cm) | 86 | 100 | 110 | 80 | 115 | 92 | 71 |
Szélesség (cm) | 60 | 60 | 60 | 37 | 60 | 42 | 44 |
Magasság (cm) | 29 | 100 | 126 | 66 | 120 | 62 | 30/58 |
Súly (kg) | 9 | 9 | 14 | 5 | 14,5 | 5,5 | 3,9 |